1. GrunT #1586
    Abban nincs semmi érdekes, hogy minden ligára ugyanannyian tippelnek. Én úgy veszem észre hogy mindenki igyekszik minden meccsre tippelni, amíg a kredit engedi. Az viszont tényleg furcsa, hogy a hétvégi csúcsra kevesebben tippeltek, mint a hétköziekre.
  2. PolarGravity #1585
    Természetesen, a román ligára is gondoltam a hozzászólásomban, de nem csak arra. Meglepő módon a másodligák is menőek voltak, vagy akár a bulgár, orosz, ukrán meccsek is. A tippelések nagyjából egyensúlyban voltak mindenfajta ligára. Természetesen most a hétvégékről beszélek elsősorban, hisz hétköznap nem mindig volt nekem se sok választásom. Ami viszont némelyest meglepő volt számomra, hogy sokszor a hétvégi kiírásban átlag 4 ember tippelt egy meccsre, míg hét közben a kisebb mérkőzésekre ennek a duplája, vagy akár több. Persze erre hatással volt a mérkőzések száma is, de nem csak az. Ezért is vettem számításba mást is, mint a legerősebb ligákat. Talán így már érthetőbb, persze szerkesztője válogatja. Végül pedig a szerkesztéssel kapcsolatos infók Neked: mobilról a szerkesztésre ugyanolyanok a lehetőségek. Wap2-es felületű a játék környezete telefonról is, és számítógépről is.
  3. GrunT #1584
    #1582 Köszönöm! Amúgy szerintem továbbra is jöhetnek a meccsek. Bár ahogy nézem csak nemzetközi barátságos van, az se sok. Jún 11-én kezdődik a VB. Addig egy picit unatkoznánk, tippek nélkül. :/ a bundáról nem tudok semmit.
  4. PolarGravity #1583
    A mérkőzések azonban mindenképpen szünetelnek. Hagyjuk leülepedni a dolgokat. Remélem, ezzel magunk mögött tudhatjuk az „Építő kritikák vs. rágalom” részt. Mindenki hibázott valahol, volt, aki beismerte, volt, aki nem, volt, aki hangot adott a véleményének, volt, aki nem, és mindenki a saját stílusában próbált megoldást keresni. A lényeg, hogy tiszta lappal indulva, értelmes emberi nyelven, a jó modor határain belül maradva tudjunk a jövőben beszélgetni egymással. Ez elősegítené a gördülékeny működést. Mindez elsősorban a Ti érdeketek, hisz szeretnétek továbbra is játszani. Persze mindig lesznek dolgok, amik nem mindenkinek tetszenek majd, de mivel ez egy közösség, sajnos ez előfordul.. Lezártnak tekintem ezt a részt, és remélem Te is, GrunT. Még egy picit a meccsekről. Hidd el, nem csak Neked fura, hogy mire tippelnek az emberek.
  5. PolarGravity #1582
    Szia, GrunT! Pontosan, ahogy írod. Minden a Te döntésed. Eszembe se jutna olyat állítani, hogy a Te kirohanásod volt itt a valaha legdurvább. Igen, voltak keményebb dolgok is. Nálam most szakadt el a cérna, Wlinenál pedig már picit régebb óta. 25 szerkesztővel a háta mögött, és az általam leírt dolgok fényében, ez azt hiszem teljesen jogos. Mint ahogy jogos megjegyzés a Te részedről is a kétoldalú kommunikáció. Ez az én hibám elsősorban, és ezt vállalom is. Gyakrabban kellett volna hozzászólnom, hogy senki ne gondolja, hogy a falnak beszél. Bár, ahogy leírtam, a fórumot figyelemmel követtem, és ha úgy ítéltem meg a dolgokat, akkor merítettem a hozzászólásokból. Megpróbálok aktívabban részt venni a fórumban is, de ígérgetni nem akarok. Az okokat már lentebb leírtam. Ezért elfogadom az érvelésedet, és megpróbálom megbeszélni a vezetőkkel, hogy a fórum maradjon nyitva.
  6. wline #1581
    Üdv, köszönöm a Szerkesztő hozzászólásait! •Van, aki az underes meccseket szereti, én beszéltem vele. Nem a román ligáról volt szó. ••A bundáról beszélhetnénk. Szó sem lehet bunda egy olyan közösségben, ahol a tiszta játékot is ilyen szinten kritizálják. Ki kockáztatná meg a bundát? És milyen alapon feltételezel ilyesmit arról, aki érted szerkeszti a royaltippet? Jó lenne, ha pontosítanád, hogy milyen bunda volt, és hogyan bizonyítottátok, mert én nem tudok ilyesmiről. ••Nincs szó kollektív szivatásról, a vb-ig a játék azért szünetel, mert nincsenek megfelelő meccsek.
  7. GrunT #1580
    #1576 Mondjuk kíváncsi vagyok arra a történetre, meg hogy hogyan lett bizonyítva.
  8. GrunT #1579
    Érezteti hatását a kollektív szivatás :)
  9. KoborAngyal #1578
    'SORAIMAT AZZAL ZARNAM,H 1 BUNKO @ VAGY GrunT! :fetreng2:
  10. Rosszfiu69 #1577
    bundazas pedig az ezelotti szerkesztonel volt!!!
  11. Rosszfiu69 #1576
    GrunT koszonjuk szepen! ezt jol megoldottad! csak azt nem ertem 1 emberert miert kellett most lealljunk??? 1ember tobbet szamit mint a tobbi??? Bundazas pedig volt ez be volt bizonyitva!... volt egy normalis szerkesztonk koszi neked,h ezt is elkurtad GrunT! Ja, es te inkabb hagyd a szerkesztest jo?!...
  12. GrunT #1575
    Soraimat azzal zárnám, hogy bár kritizálok és lázadok, azért szeretek itt tippelni. Remélem megbocsájtják nekem a szerencsétlen hangvételű kirohanásomat. Volt itt már olyan is hogy valaki bundázásra gyanakodott, és hangot is adott véleményének, és rá sem haragszik már senki. Abból még ügy sem lett. Kérem a kedves vezetőket, hogy ne legyenek olyan szigorúak. Egyébként: meggondolom, hogy elvállalom a szerkesztést. Ha valaki azt mondja, hogy személyem összeférhetetlen ezzel a poszttal, akkor nem vállalom. De ha senkinek nincs ellenvetése, akkor kiváncsi lennék, milyen lehetőségek vannak a szerkesztésre pl. mobiltelefonról.
  13. GrunT #1574
    Mégegyszer, elnézést kérek, most, hogy felvilágosítottatok, és ismerem a valós tényállást, már fel sem merül bennem az hogy itt bárki is rosszat akarna. Mindehhez csak annyi kellett, hogy valaki reagáljon már. Meccsek: furcsállom, hogy van olyan is, aki a gyengébb ligákat szereti. Esetleg azt el tudom képzelni, hogy a román bajnokságra gondoltál, hiszen sokan vannak itt Erdélyből is. Bár bajom volt az utánpótlás meccsekkel-rájöttem hogy nem nagyon van más, esetleg még több felnőtt barátságos meccs,én ezt alá is írom. De a fő problémám mint említetted a napi limit és a szemezgetés volt, a marathoni hétvégék ebből a szempontból nagyon jók voltak. Most már, a tények tudatában meg tudlak érteni, hogy nem mindig volt lehetőséged ennyi meccset kezelni.Milyen jó is,ha kommunikálunk egymással? :) Ezért nem értek egyet azzal hogy a fórumot is lezárják.Ha van még valaki,kézfeltartással jelezzen :D
  14. GrunT #1573
    Nagyon örülök, hogy végre Te is beírtál, kedves Szerkesztő Úr! Szeretnék reagálni, ha lehet. Építő kritikák vs. rágalom. Bár már lényegtelen, de azért hadd mondjam el, hogy korábban, a szerencsétlenül megfogalmazott lehúzós hozzászólásom előtt voltak igenis építő jellegű hozzászólásaim, nem csak nekem, hiszen ott van feketén-fehéren, Te be is másoltad. Mivel: a Szerkesztő Úr kilétéről akkor még nem tudtam semmit, és nem ragált ezekre, az admin pedig mindig úgy reagált hogy vegyük át a szerkesztést, ezért, a lehúzós hsz-emet, már végső elkeseredésemben írtam, ez a hangnemében is látszik. Hozzátenném, téged pont nem gyanúsítottalak semmivel, sőt, meg is köszöntem hogy vagy nekünk. Már elnézést kértem a szerencsétlen szóhasználat miatt, különben sem lehet szó lehúzásról, mert én döntöm el, hogy küldök sms-t vagy sem. Nemdebár? :)
  15. Szerkeszto #1572
    Még valami: ha bárki úgy érzi, hogy tud jobbat és jobban, annak szívesen átadom a helyemet. Csak szólni kell. Most akkor szünet. A VB-ig lehet gondolkodni, esetleg kreditet gyűjteni. A Royal Tipp sorsa pedig nagymértékben a hozzáállásotokon múlik. Ezzel zárom soraimat. Köszönöm mindenkinek, aki végigolvasta ezt a hosszú kommentet. Sziasztok!
  16. Szerkeszto #1571
    Azt viszont el kell ismernem, hogy oszlopos tagja vagy a fogadó közösségnek, és nem ritka, hogy 2 fogadóból is ez egyik Te vagy. Az eredményeket is gyakran felírod.Ha megtudod fogalmazni a véleményedet, akkor annak van súlya. Attól még, hogy nem válaszolok a kommentekre, még olvasom őket. Sokszor felesleges vitába bonyolódni…ennyi. Viszont sem engem, sem mást nem érdekel, hogy a valós életben ki milyen helyzetben hogyan reagál. Mindenkinek a magánügye. Ez egy online- közösség, ahol sokféle ember van. Próbálj úgy fogalmazni, hogy az elfogatható legyen, még ha a mondanivalód kritika is akar lenni. Ha úgy gondolom, hogy jogos, módosítok. Ha egy ötlet jó és kivitelezhető, megoldjuk. Ha pedig nem, akkor esett. Ha vannak kedvenceitek, van egy jó meccs, amire fogadnátok, és nem látjátok a kiírásban, írjátok a fórumba, megoldható. Persze nem kötelező, megoldom magam is. Ilyen egyszerű.
  17. Szerkeszto #1570
    A sárdobálást mellőzzük. Nem szeretném, ha bárki azt gondolná, hogy nem lehet negatív véleménye, mert lehurrogják. Lehet. A szerkesztő is ember, a játékos is ember, és akik fociznak, azok is emberek. A hiba lehetősége ott van mindenki készülékében. Csak az nem mindegy, hogy a véleményünknek hogy adunk hangot. Elég sokat írtam most, és azt hiszem pótoltam a hiányosságaimat, viszont azt kétlem, hogy bárkit is megbántottam volna durva modorral. Hasonló stílusban beszéljünk egymással, és akkor a rosszból is jól kilehet jönni. Kedves GrunT ! Azt hiszem Neked is feltűnt, hogy a hozzászólásoddal elég nagy port kavartál. Még egyszer és utoljára: senki senkit nem akar lehúzni. Itt semmi nem kötelező. Akarsz fogadsz, akarsz nem. Akarsz, fogadsz mindre, akarsz fogadsz csak párra. A Te döntésed. Ezt helyesen le is írtad, kár hogy a lehurrogás után.
  18. Szerkeszto #1569
    Akkor már megéri felírogatni a meccseket. Ha már ez sem megy, és a Royal Tipp egy „lehúzás”, mi értelme tovább folytatni? Ezen gondolkodjatok, amíg szünetelni fog. Mérkőzéseket a VB kezdetével teszünk fel újra. Persze a VB-től se várjatok megváltást, hisz nem napi tíz meccs lesz, a maradékot gyengébb mérkőzések fogják valószínűleg kitenni. Már ha lesz egyáltalán napi tíz meccs. Ez majd elválik. Hogy hogyan tovább, az pedig a VB után dől majd el. Szó van a végleges bezárásról épp úgy, mint a folytatásról is. Ha a folytatás mellett döntünk, akkor pedig elgondolkodunk egy rendszeren, amely biztosítja a lehető legtöbb és legjobb ligamérkőzés felírását és kiértékelését a szerkesztőnek. Mindezt a lehető legrövidebb időn belül. Persze csak a ligák kezdete után. A fórum még pár napig nyitva lesz, meglehet beszélni a dolgokat. Annyit kérek, hogy emberek módjára beszélgessünk.
  19. Szerkeszto #1568
    Pedig higgyétek el, hogy vannak, léteznek. Nem én találtam ki őket. „Sehol nem jegyzett mérkőzések”. Érdekes…a fogadóirodákban szerepelnek a kiírásokban. Persze, ami nem jó, azt nem kell erőltetni. Elfogadom, hogy mivel csinálok valamit, az nem mindig jó, és nem mindenkinek tetszik. Persze, hogy követek el hibákat is, pl. a PSV- Willem ll mérkőzés, amiről kiderült, hogy nem az elsőligás PSV Eindhovenről volt szó, hanem a másodligás FC Eindhovenről, ésez egy osztályozó mérkőzés volt. Ezzel félrevezettem a fogadókat, amiért utólagosan is elnézést kérek. A hibát akkor javítottuk, a kredók visszakerültek. Ha jogos a megjegyzés, azt elismerem és fejet hajtok előtte, de az állandó jellegű, néha alaptalan, néha sértő kritikát már nem nyelem le. Főleg nem ennyit. A rágalmazást pedig visszautasítom. Senkitől nem várom, hogy megköszönje, amit csinálok, de legalább örüljön, hogy játszhat.
  20. Szerkeszto #1567
    Sajnos hét közben ritka esetben játszottak az erősebb ligák csapatai, de ha volt, az fent szerepelt a kiírásban, akár a napi tízet is túlszárnyalva. Ha nem, úgy maradtak a gyengébb mérkőzések, ligák, alsóbb ligák, kupák. Ezzel nem tudtam mit kezdeni. Ez sem volt jó. Ezért döntöttem úgy, hogy befejezem a hétvégi maratont, nekem ez fölösleges energiapazarlás volt. Most már, ha akarnék, se tudnék annyit feltenni, de nem is akarok. Jelenleg majdnem az összes liga befejeződött. Most az „underes” meccsek a baj. Igazad van, GrunT! Persze nem csak Neked. Lehetett volna jobb is, de nem hinném, hogy tudtok olyan oldalt, vagy oldalakat, ahonnan naponta 30-40 meccset lehetett volna kiírni a legerősebb ligákból. Most meg főleg nem, amikor már befejeződtek. Előtérbe kerülnek a válogatott csapatok, mivel közeleg a VB, és előtérbe kerülnek az underek. „Semmi infót nem találok róluk”.